Ebben a cikkben egy szentendrei nyaraló eladása történetét foglalom össze. Itt megtudhatod, hogy milyen lépések vezetnek el oda, hogy egy ingatlan felkészítve, vagyis home stagingelt állapotban a piacra kerüljön. A cikk esettanulmány, és azzal a céllal íródott, hogy segítse megérteni, hogyan néz ki egy ilyen projekt. A fotók segítségével azt is látni fogod, honnan indultunk és hogyan változott meg az ingatlan.

Hadd kezdjem a legfontosabbal! Ami nem más, mint a hozzáállás kérdése. A projekt sikerességének ugyanis az eladó szempontjából az a kulcsa, hogy megértse és teljes mértékben elfogadja, itt minden a vevőről szól, a vevőért dolgozunk. Nem az számít már, hogy az eladónak mi tetszik, hanem az, hogy az általa szeretett ingatlanból piaci terméket “faragjunk”. Home staging csak az ilyen hozzáállású eladóknak való.

Szentendrei nyaraló eladása – A kiindulási helyzet

Egyik kedves ügyfelem szentendrei nyaralója eladásra történő felkészítését (= home staging) bízta rám. A kétszintes nyaralót növényekben gazdag, ápolt kert vette körül, melyet tulajdonosa (ügyfelem) gondosan ápolt. Ez, valamint a szépséges panoráma a nyaraló kiváló adottságai közé tartoztak.

Ugyanakkor az is a tényekhez tartozott, hogy a nyaraló a 90-es évek elején épült, és az utolsó jelentős felújítás 2003-ben történt. Összességében jól karbantartott állapotú ingatlan felkészítése volt a feladatom. A nyaraló megjelenése nem volt vonzó. Elsősorban a zsúfoltság miatt. Így szükség volt a home staging eszközeivel „varázslatot” csinálni.

Az egész projekt arról szólt, hogy eljussunk oda a meghirdetés előtt, hogy az ingatlan és az eladó felkészítve készen álljon az eladásra és egyúttal minden rendelkezésre álljon ahhoz, hogy a nyaralót azonnal birtokba lehessen adni.

A nyaraló így nézett ki, amikor neki kezdtem a projektnek és felmértem:

home staging előtt nappali
Nappali & étkező
nyaraló home staging előtt nappali 2
Nappali & étkező
nyaraló home staging előtt konyha
Konyha
nyaraló home staging előtt nagy hálószoba
Nagy hálószoba
nyaraló home staging előtt kis hálószoba
Kis hálószoba
nyaraló kívülről
A nyaraló elölről, terasz

Első lépések – felmérés, tervezés, feleslegektől való megválás

Először is felmértem az ingatlant, majd elkészítettem a koncepciót, hogyan nézzen ki a nyaraló új megjelenése. Az eladó megkapta tőlem a feladatainak a listáját, és eszerint nekiállt a kivitelezésnek. Ennél az ingatlannál az egyik legfontosabb és egyúttal lelkileg is legmegterhelőbb feladat a feleslegessé vált bútorok és tárgyak eltávolítása volt.

Most is arra törekedtem, mint mindig, hogy a meglévő bútorok közül használjuk fel, amit csak lehet. Helyiségről helyiségre meghatároztam, mely bútorok és egyéb tárgyak vesznek részt az új megjelenésben is. Ebbe beletartoztak azok is, amelyek a falakon voltak, és már nem volt rájuk szükség (pl. polcok). Az eladónak pedig az volt a feladata, hogy a többitől „megszabaduljon”.

Könnyű ezt leírni, de amikor valaki hosszú éveken keresztül adott bútorok és berendezési tárgyak között éli az életét, melyekhez sok szép emlék is köti, nos, akkor ez egy nehéz feladat.

Mit lehet tenni a feleslegessé váló bútorokkal és tárgyakkal? Szelektálni kell és döntést hozni a sorsukról, ami lehet:

  • Megtartás (másik ingatlanban)
  • Elajándékozás
  • Adományozás
  • Erre szakosodott cég segítségével az összes többi elszállítása

A szentendrei nyaraló esetében egy teherautónyi bútort kellett végül a szelektálás után elszállítani. Ebben a fázisban történt továbbá három, régi, az eladó által nem használt samott kályha leszerelése, amelyek egyrészt nem mutattak jól, másrészt sok helyet foglaltak, ráadásul az idő is elhaladt felettük.

Szentendrei nyaraló eladása – Javítások és festések

Miután a nyaraló megkönnyebbedett és csak a jövőben is használatos bútorok, berendezési tárgyak maradtak, jöhetett a következő szakasz. Ekkor az eladó szakemberei szépen lejavítottak minden, a falakon az előző fázisban keletkezett lyukakat, majd a már egyneművé vált felületeket kifestették.

Ezenkívül az emeleti erkély burkolatát is cserélni kellett, mert az idő kikezdte. Annak érdekében, hogy ide csak beköltözni kelljen, minden továbbá apróságot is, ami esetleg nem működött tökéletesen, azokat is megjavíttatta az eladó.

Sokan csodálkozhatnak, miért van erre szükség. Azért, hogy a végeredmény egy olyan ingatlan legyen, ahova csak beköltözni kell. Tehát mindennek tökéletesen működnie kell! Ez ugyanis egy hatalmas érték a vevők nagy részének a szemében.

Szentendrei nyaraló eladása – Nagytakarítás

Igen, takarítunk. Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon alaposan. Hogy minden ragyogjon! Ebbe beleértjük az alapos pókhálózást, ajtók, ablakok, lépcsők megtisztítását, a vizes blokkok nagyon alapos vízkőtelenítését, a konyhai felületek, a sütő megtisztítását, hogy csak a fontosabbakat említsem.

Mivel a finis eltart egy-két hétig, persze utolsó pillanatban, a fotózás előtt még szükséges egy utolsó porszívózás és felmosás.

Nagyon fontos, hogy a takarításkor már semmi felesleges tárgy ne legyen az ingatlanban, csak az, amire szükségünk lesz az új megjelenésnél.

Új bútorok és kiegészítők vásárlása

Az ingatlanfelkészítéshez ebben a nyaralóba szerencsére csak kevés bútort kellett venni. Szükség volt egy étkezőasztalra székekkel, valamint egy dohányzó asztalra. Továbbá szőnyegek, kiegészítők és textíliák (pl. párnák, takarók stb.) is szükségesek voltak.

Ügyfelem igényének megfelelően az én feladatom volt a pontosan odaillő termék meghatározása, és egy részének beszerzése is.

A bútokat leszállították az ingatlanba és összeszerelték. Ezt követően minden egyes darab a helyére került a terv szerinti helyiségben.

Mindeközben az ingatlan eladója sokat dolgozott a kert szépítésén, hogy az is a legjobb formáját mutassa, amihez kertész bevonása is szükséges volt.

Styling

Közeledett a nagy pillanat, vagyis a fotózás. A fotózás előtti napon, illetve aznap reggel áll össze a teljes kép. Párnák és takarók elfoglalják helyüket. A textíliák, apró dekorációs tárgyak, továbbá zöld növények, virágcsokrok, fűszernövények és gyümölcsök színt és hangulatot hoztak.

A “varázslás”, azaz a home staging eredményeképpen kialakult a nyaraló új, letisztult, vonzó megjelenése, megtelt élettel és színekkel. 

Kikerültek a kávés csészék és a kistányérokon pihent a friss croissant….

Fotózás

….hogy aztán a jó előre fixált napon megérkezzen Jurassza Zsófia, enteriőr fotós, aki elkészítette a fotókat. Az időjárás kedvezett és jó fényviszonyok mellett sikerült a fotózás.

Miközben vártuk a digitálisan érkező fotókat, megírtam a vonzó hirdetési szöveget, továbbá elkészítettem az alaprajzot és megcsináltam a piaci értékbecslést is a legfrissebb adatokkal.

Indul a hirdetés!

Aztán eljött a nagy nap, amikor a minden egyes apró részletében végig gondolt, megtervezett termék (mert akkor már termék az ingatlan) piacra kerül, azaz a virtuális térben mindenki számára látható lesz. Mivel ez esetben az ingatlanközvetítéssel is engem bízott meg ügyfelem, a hirdetést én adtam fel, menedzseltem és szerveztem a mutatásokat.

Íme néhány fotó a szentendrei nyaraló megújult megjelenéséről, azaz a felkészítés után:

szentendrei nyaraló eladása nappali
Nappali & étkező
szentendrei nyaraló eladása nappali és étkező
Nappali & étkező
szentendrei nyaraló eladása konyha
Konyha
nyaraló home staging után nagy hálószoba
Nagy hálószoba
nyaraló home staging után kis hálószoba
Kis hálószoba

Mutatás és eladás

Egy keddi napon indítottam útjára  a hirdetést a csodaszép fotókkal. Az első 24 órában megjött a vevő, amit persze akkor még nem lehetett tudni. Eredetileg szombatra terveztük az első mutatási napot, de a nagy nyomás miatt előre hoztuk csütörtök délutánra.

Folyamatosan csörgött a telefon, szinte versenyeztek az emberek, hogy minél hamarabb jöhessenek megnézni. Az öt komoly vevőjelöltből négy ajánlatott tett. Jobbnál jobb ajánlatokból választhatott az eladó. Így sikerült mindössze két nap alatt eladni az ingatlant.

Szentendrei nyaraló eladása – Az eredmény

Home staging tanácsadásom és ingatlanközvetítési munkám segítségével:

  • Ügyfelem jóval eredeti ár elképzelése és a becsült piaci ár felett adta el nyaralóját.
  • Az eladás rekord sebességgel történt.
  • Ráadásul a vevő egy összegben az adásvételi szerződés aláírásakor kifizette a teljes vételárat. Márpedig ez külön érték. 
  • Hab a tortán, hogy a vevő a teljes bútorzattal, berendezéssel együtt vette meg a nyaralót, ami home stagingelt ingatlanoknál gyakori. (tehát nem kellett bajlódni az ingatlan kiürítésével stb.)

Nézzünk azonban néhány számot is, hiszen sokakat érdekelhet, mennyit is kell rákölteni egy home staging projektre. A bútorok és kiegészítők (pl. szőnyegek, párnák) 400.000 Ft-ba kerültek. Mivel a vevő teljes berendezésével együtt vette meg az ingatlant, így ez nem jelentett költséget, csupán finanszírozni kellett nagyon rövid időre.

Home staging projekteknél azt az íratlan szabály, hogy az ingatlan értékének max. 1-5%-át teheti ki a home stagingre fordított összeg. Ennél a projektnél is így történt ez. A felkészülés és felkészítés költsége összesen: 1,36 millió Ft volt. Ebben az összegben benne van minden, ami a nyaraló felkészítése kapcsán felmerült: a leszerelés, bútorelszállítás, javítási munkák, festés, kerti munkák, fotózás, home staging szolgáltatás, hirdetés díjai és költségei.

Az ingatlan értékéhez képest ez az összeg minimális, és ennek segítségével több millióval többért, pillanatok alatt és szuper kondíciókkal sikerült eladni a szentendrei nyaralót. Ezúttal is bizonyságot nyert, hogy a home staging befektetés, ami bőségesen megtérül.

Ugye minden ingatlan eladó ezt szeretné? Nincs várakozás, nincs küszködés, nincs alku. Sőt! A vevők állnak sorban és jobbnál jobb ajánlatot tesznek. Gyors eladás, gyors szerződés aláírás és azonnali kifizetés.

Mi kellett a sikerhez?

A siker nem magától jön el, csakis munka és energia árán. A sült galambot várása nem elég a sikeres ingatlan eladáshoz. Nézzük, mik voltak a szentendrei nyaraló eladásának a sikertényezői!

  • Az eladó hajlandósága és nyitottsága: megértette, hogy akkor lesz sikeres és hatékony az eladás, ha bizalmat szavaz a home stagingnek, azaz a vevőközpontú eladásnak.
  • Az eladó felkészítése.
  • Az ingatlan felkészítése.
  • Pontos piaci elemzés, és ezzel együtt tökéletes árazás.
  • Annak a tudása, hogy mit kell és mit szabad változtatni az ingatlanban.
  • Kiváló marketing anyag, azaz fantasztikus fotók és vevőmágnes hirdetési szöveg.
  • Az ingatlan azonnal birtokba adható legyen.

Home staging tanácsadásom és projektjeim során során mindig maximálisan törekszem arra, hogy kizárólag olyan költségek merüljenek fel, amelyek révén érték jön létre, továbbá a meglévő bútorok és tárgyak közül, amit csak lehet, felhasználok az új arculat kialakításához. 

Szentendrei nyaraló eladása – Ügyfél vélemény

Leghitelesebb, ha ügyfelem, Alíz mondja el, mit gondol közös munkánkról és a végeredményről:

“A legtöbb ember életében soha vagy nagyon ritkán ad el ingatlant, tehát semmiféle tapasztalattal nem rendelkezik az eladással kapcsolatban. Mi következik ebből..?

Egy ingatlanközvetítő igénybevétele…. majd egy óriási csalódás! Rengeteg pénzt kér, ezért semmit nem csinál, sőt inkább a leendő vevőt képviseli az eladótól várt  pénzből… hisz neki néhány milliós eladási árkülönbözet csak pár tízezer forint különbséget jelent… 

Pontosan így jártam én is – mint megannyi sorstársam….

Az én személyes szerencsém az volt, hogy ismertem Éva sikeres home staging tevékenységét és annak eredményességét,… amiről soha nem gondoltam, hogy nekem is segítségemre lehet még valamikor. Nyaralóm eladása során azonban szükségem lett Éva segítségére.

Nem könnyű röviden megfogalmazni, mi történt ezután. Ami történt, az számomra maga volt a csoda! Súlyos érzelmi kötődésem okán ez nekem nem mindig ment zökkenőmentesen, de lelki szemeim előtt ott lebegett Éva több korábbi munkáinak sikere, ami párosulva az ő – irányomban tanúsított – nagyfokú megértésével – mindig továbblökött az úton… 

Így vált lassan a 20 éven át “szívem csücske” nyaraló egy olyan “személytelen”, eladható, nem a mi korábbi életünket bemutató, hanem a leendő vevő számára az ő lehetőségeit hangsúlyozó ingatlanná, ami az Éva által fantasztikusan megírt, mindenre kiterjedő hirdetési szöveggel és az általa ajánlott profi fotós által készített nagyon minőségi képekkel az első mutatási napon az általam korábban elképzeltnél jóval magasabb áron eladottá!

Éva fantasztikus, elkötelezett, hozzáértő szakmai segítségét mindenkinek, aki hozzám hasonló helyzetben van, csak jó szívvel ajánlani tudom!”

Ha szeretnéd, hogy neked is így változtassam át a lakásodat, házadat vagy nyaralódat, akkor lépj velem kapcsolatba és kérj árajánlatot!

A cikkben látható valamennyi “előtte” fotót Magyari Éva, az “utána” fotókat és a kiemelt képet pedig Jurassza Zsófia készítette.

buktató ingatlan eladáskor
Oszd meg másokkal is!