Hogyan add el jól örökölt ingatlanod?

Szerző: | Esettanulmány, Referencia

Hogyan add el jól örökölt ingatlanod? Azt gondolom, ez a kérdés sokakat érdekel. Írtam erről már több cikket is, amiket itt, itt és itt olvashatsz el. Ehhez akartam most még hozzátenni egy esettanulmány szerű történetet, hiszen ingatlan eladóknak hasznos, ha mások történetét meghallgatják. Ezért megkértem egyik kedves ügyfelemet, Diát, legyen szíves válaszoljon saját ingatlan eladási projektjével kapcsolatos kérdéseimre. Bízom benne, hogy az interjúból íródott cikket sokan találják majd tanulságosnak.

A blogban szereplő fotók a szóban forgó ingatlanról készültek és az eladó engedélyével szerepelnek illusztrációképpen itt.

Bevezetésül annyit, hogy ügyfelem, Dia Budapest, XVIII. kerületi, lőrinci családi házuk eladásával kapcsolatban keresett meg, és ingatlan eladási tanácsadási szolgáltatásomat kérte. A házikó örökség lett az unokáknak, akik az értékesítés mellett döntöttek. Az ingatlan 1959-ben épült, lakható, közepes állapotú, de jellemzően felújítandó volt.

Ingatlan Angyal: Mi motiválta a döntésedet, hogy az eladáshoz szakmai segítséget kérj? Volt konkrét célod, és emiatt? Vagy valamiben bizonytalan voltál?

Dia: Nagymamám mindig azt mondta, hogy semmit se szabad elkótyavetyélni. Nagyon bennem volt az ő hozzáállása, és ezért is ki akartam hozni a maximumot a ház eladásából. Megbecsültem az örökséget, ami a nagyszüleim életének a munkája. Úgyhogy alaposan akartam eljárni és nem akartam sietni.

Neki álltam az interneten kutakodni, de idővel rájöttem, hogy az itt való tájékozódás kevés lesz. Ez leginkább az ármeghatározás és a hirdetés összeállítás témájára vonatkozott, illetve bizonytalan voltam a ház állapotában is, hogy minek hirdessem. Korrekt akartam lenni a vevővel szemben és persze magamat se akartam közben hátrányba hozni.

Végül, de nem utolsó sorban kicsit bátortalan voltam a tekintetben, hogyan kezeljem az érdeklődőket, ugyanis ez volt életem első olyan ingatlan eladása, amit ingatlanközvetítő nélkül csináltam.

Ingatlan Angyal: Hogyan kerültem én a látószögedbe, és miért gondoltad, hogy igénybe veszed a szolgáltatásomat?

Dia: Számolgattam, hogy mennyibe kerülne ennél az ingatlan értéknél az ingatlanközvetítői díj, és úgy éreztem, hogy ez rengeteg pénz, ahhoz képest, hogy én is meg tudnám csinálni. Szóval az eldöntöttem, hogy ezt nem akarom.

Azt kutattam, hogy néz ki lépésről lépésre az eladási folyamat, és azt kizárólag a te oldaladon találtam meg, sehol másutt. Ezt követtem, ezt volt az iránytűm. Ezen kívül minden egyes cikket elolvastam és azokból tanultam, illetve az ott leírtak szerint írtam meg a hirdetési szöveget, fotóztam, készítettem az alaprajzot. Ezek már adtak egyfajta magabiztosságot

Viszont azt is éreztem, hogy ezen felül még szükség lenne konkrétan a mi ingatlanunkra testre szabottan tanácsra (amiket az interjú elején említettem). Ezért hívtalak fel.

Ingatlan Angyal: Hát igen, amikor találkoztunk, már nagyon felkészült és tájékozott voltál. Mik voltak számodra az ingatlan eladási folyamatában a  könnyebb feladatok vagy tevékenységek?

Dia: Számomra a legkönnyebb feladat a ház kiürítése volt. Nagyon szeretem a rendet, úgyhogy jól ment a szelektálás és az eladás, majd a végén nagyon jó érzés volt, amikor már teljesen üres lett a ház. Szintén könnyen ment a cikked alapján a hirdetés összeállítása, valamint a dokumentáció összeállítása, azaz a tulajdoni lap beszerzése és az energetikai tanúsítvány megcsináltatása.

hogyan add el jól örökölt ingatlanod
A ház homlokzata.

Ingatlan Angyal: Bizonyára voltak olyan dolgok is, amikkel viszont nehezebben tudtál megbirkózni. Mik voltak ezek?

Dia: Mindenekelőtt az érzelmi részt említem: bizony nehéz volt megválni nagymamám házától. Sok emlék és érzés kavargott bennem. A praktikus részre rátérve pedig nehézséget okozott még, hogyan csináljak jó alaprajzot. Az interneten fellelhető minták vegyesek voltak. Nem akartam, hogy túl sok, de azt se, hogy túl kevés információ legyen rajta. Végül pedig elég keserves volt számomra a kert rendberakása és szinten tartása is. Május hónap lévén esett az eső, nőtt a fű, én meg próbáltam elérni, hogy mindig rendben legyen a kert, a legszebb arcát mutassa a fotózásra és a mutatásokra is.

Ingatlan Angyal: Mesélj, kérlek egy kicsit arról, hogyan nézett ki időben a projekt, illetve mennyi időt vettek igénybe az egyes fázisok!

Dia: 2021 augusztusában kezdtem el a ház kiürítését. Lassan csináltam, pici lányom „segítségével”, ezért nálunk ez elhúzódott. Összesen 6 hónapot vett igénybe. A téli hónapokban nem foglalkoztam vele, majd tavasszal folytattam. Viszont ez alatt az idő alatt mindent szisztematikusan eladtam a Facebook Marketplace segítségével. Igyekeztem szép, igényes hirdetéseket készíteni, és ennek meg is lett az eredménye, mert végül minden gazdára talált.

A ház felkészítése összesen másfél hónap volt. Az eladásnak ebben a szakaszában testvéri és baráti összefogás is volt bőven, de nekik munka, nekem pedig a gyerek mellett ez is kicsit lassan haladt. Aztán utána már felgyorsultak az események. Amikor a hirdetés megjelent, folyamatosan csöngött a telefonom. A nagy érdeklődés miatt mindössze egy hétig hirdettem a házat. Összesen 21 megtekintő volt. Több ajánlatot is kaptunk. A legjobb ajánlattevővel két nap alatt megállapodtunk és két hét múlva már alá is írtuk az adásvételi szerződést. Szóval a hirdetés megjelenésétől számolva egy héten belül lényegében eladtuk a házat. Mivel a vevőnek hitel felvételére is szüksége volt a vételár kifizetéséhez, a birtokbaadás az aláírás után két hónappal történt meg. Jó érzés, hogy mostanra már minden lezárult.

Ingatlan Angyal: Miben segítettem Neked? Mik voltak azok a témák, kérdések vagy bármi, ami számodra értékes volt, előbbre vitt és hozzájárult a sikeres eladáshoz?

Dia: Nagyon hasznosak voltak számomra a konkrét tanácsok, hogyan készítsem fel a kertet és a házat, ilyen (közepes, felújítandó) állapotában. Olyan finom részletekre is felhívtad a figyelmemet, amikre magamtól nem gondoltam volna, és utólag kiderült, jelentősége van. Szintén nagy segítségemre voltak azok a tanácsaid, hogyan kezeljem az érdeklődőket, hogyan menedzseljem az ártárgyalást és az alkut.

Bár magam írtam meg a hirdetési szöveget, jó volt, hogy átnézted és profibbá tetted a szöveget. Végül fontos volt az is, hogy az adózással kapcsolatos tudnivalókra is felhívtad a figyelmemet.

Úgy tudnám összegezni a dolgot, hogy a ház és az én felkészítésem az eladási folyamatra nélkülözhetetlen óriási segítséget jelentett. Ezt nem is lehetne szebben leírni, minthogy a szolgáltatásod haszna milliókban volt mérhető.

örökölt ház eladása
Az egyik szoba. Mindenütt ragyogó tisztaság.

Ingatlan Angyal: Mennyibe kerültek azok a dolgok, amiket javasoltam a tanácsadásommal?

Dia: Ami az összeget illeti, összesen kb.90.000 Ft-ot fordítottunk az általad javasolt dolgok kivitelezésére, és összesítve 1 hét alatt elkészültünk vele. Ezek közül a legköltségesebb tétel a kerítés átfestése és a bejárati rész felfrissítése volt, ami nagyot dobott a ház megjelenésén.

Ingatlan Angyal: Hogyan zárult számodra az eladás? Célodat elérted? Mennyire vagy elégedett?

Dia: Teljesen elégedett vagyok. Kihoztuk az eladásból a maximumot. Elértük az általunk kitűzött célárat, sőt jó néhány millióval túl is szárnyaltuk azt. Örülök, hogy az érdeklődőket is jól sikerült kezelni, amitől tartottam egy kicsit. És hát azt se felejtsük el, hogy a saját magunknak kitűzött határidőnél hamarabb sikerült eladni a házat! Tudom, hogy mások sokkal tovább árulják az ingatlanukat, én pedig gyakorlatilag egy hét alatt eladtam. A nagymamám büszke lenne rám.

Ingatlan Angyal: Mit tanácsolsz azoknak, akik egyedül, ingatlanközvetítő nélkül akarják eladni ingatlanukat?

Dia: Először is azt, hogy merjék eladni egyedül, ingatlanos nélkül! Az ingatlanközvetítő az ingatlan eladással kapcsolatos sok feladatnak csupán egy részében tud segíteni, az többit így is, úgy is az eladónak kell csinálnia.

Továbbá aztán azt is tanácsolom, ha már így döntöttek és egyedül vágnak bele az eladásba, hogy merjenek ehhez segítséget kérni! Tényleg nem reklámból, hanem őszintén mondom: azt tanácsolom, hogy kérjék a te segítségedet.

Köszönöm szépen az interjút, Dia és gratulálok a sikeres eladáshoz!

———

Hogyan zajlik egy ilyen ingatlan eladási tanácsadási folyamat? Íme a részletek, ami abban segít, hogyan add el jól örökölt ingatlanod.

Mivel a ház állapota nem érte el a jó minősítést, és az eladók felújítást sem terveztek, ezért home staging nem jöhetett szóba. Tanácsadásom kiindulópontját a helyszíni szemle jelentette, ahol Dia is feltette a kérdéseit. Végig mentünk minden egyes helyiségen, továbbá a kerten, és mindenhol elmondtam, mit kellene változtatni, illetve mire kell odafigyelni.

A személyes találkozó után elkészítettem Dia számára az összefoglaló dokumentumot, benne a tennivalókat, a piaci árbecslést, az ingatlan piaci pozícióját és sok egyéb tanácsot a hirdetéssel és az értékesítéssel kapcsolatban. Ezen felül Dia kérésének megfelelően az általa elkészített hirdetési szöveget, ami egyébként jól meg volt írva, némileg módosítottam, igazítottam rajta, hogy a lehető legjobban vonzza az érdeklődőket és egyúttal informatív is legyen. Ezen felül az értékesítési folyamat során, amikor Diának szüksége volt rá, telefonon vagy e-mailen egyeztettünk.

Erről a szolgáltatásomról, itt olvashatsz részletesen.

Magyari Éva
Ingatlan Angyal


ingatlan eladási tanácsadó & home staging szakértő

buktató ingatlan eladáskor

A fotók forrása ügyfelem, akinek a hozzájárulásával jelentek meg a képek ebben a blogbejegyzésben.

INGYENES

20 buktató
ingatlan eladáskor

Kérj árajánlatot!

+36 30 966 1035

 Vélemények

Reka Koczka
Reka Koczka
2022-12-06
Éva nagy szakértelemmel rendelkező, kiváló ingatlan eladási tanácsadó. 🙂 Csak ajánlani tudom mindenkinek akinek segítségre lenne szüksége ingatlan eladással kapcsolatos ügyekben. Éva szaktudása több területre is kiterjed, így remek tanácsokkal, tippekel látja majd önt is el, ahogy engem is.
Csaba Horváth
Csaba Horváth
2022-08-28
Egy: Ingatlanangyal kedves és okos hölgy. Kettő: Nagyon ért ahhoz amit csinál, így nemcsak a felmerülő kérdésekre adja meg a jó választ, de azokra is, amelyek (még) fel sem merültek. Három: Ingatlan ügyekben nagyon otthon van, ha bizonyos ritka témákban mégsem annyira, akkor utánanéz. Négy: Mivel érti a dolgát, meg is kéri az árát. Öt: Mivel érti a dolgát, az útmutatása felbecsülhetetlen értékű. Hat: Az egyenleg így mindig pozitív és jókora szám lesz. Hét: Hálásan köszönöm, Éva!
Diána Reszkető
Diána Reszkető
2022-08-13
Éva egy tökéletesen felkészült, végtelenül profi szakember. Első beszélgetésünk alkalmával tisztáztuk, hogy a home-staginget nem (részben) felújítandó házakra találták ki, de ezzel együtt a ház és az én felkészítésem az eladási folyamatra nélkülözhetetlen óriási segítséget jelentett. Ezt nem is lehetne szebben leírni, minthogy a jó társaság mellett Éva szolgáltatásának a haszna milliókban volt mérhető. Köszönöm ezúton is!!
Judit Antal-Pap
Judit Antal-Pap
2022-08-02
Mindenkinek ajánlom ezt a kedves hölgyet, ha pénzt akar spórolni a házeladás során.
Ildikó Kovács
Ildikó Kovács
2022-04-18
Nagyon megnyerő volt a telefonos konzultáció, Éva nagyon kedves segítőkész volt, és olyan dolgokra is rávilágított amikre egyáltalán nem gondoltam, hogy figyelni kell vagy fontos lehet. Felhívta a figyelmem, a hiányosságokra, és elmondta,hogyan tudok javítani a jelenlegi állapoton. Nagyon hálás vagyok neki mert az általa javasolt változtatásokkal sokkal kedvezőbb áron tudom meghirdetni, illetve eladni lakásomat.Rengeteget segített a lakásértékelés abban, hogy tisztábban lássam a dolgokat.
János Orgován
János Orgován
2022-02-21
Köszönöm szépen az önzetlen segítségét és tanácsadását! Nagyon sokat segített! Bátran tudom ajánlani mindenkinek!! Köszönettel: János
Zoltan Lehoczky
Zoltan Lehoczky
2022-01-24
Az IngatlanAngyallal értelmet nyer a know-how, azaz, ő tudja, hogy hogyan célszerű értékesíteni és ez a kulcs. Aprólékosan projekt terv szerint áll össze a kép és válik világossá a Tulajdonos számára, hogy mit kell tennie. Ez az Angyal hozzáadott értéke, ami a különbséget jelenti a sikeres üzlet és az időpocsékolós próbálkozás, avagy egy szub-optimális eredmény között. Kell mondanom mekkora érték egy hatékony tanácsadóval / projektvezetővel dolgozni? Pénzben, sikerélményben, bármiben kifejezhető érték, mindenkinek kívánom.

Legutóbbi bejegyzések

Ingatlanárak alakulása 2022-2023

Hogyan alakulnak az ingatlanárak 2023-ban? Mikor mennek lejjebb az árak? Az ingatlanpiac összeomlása jön? Erre kapsz itt választ.

7 tipp a stresszmentes költözéshez

Te se szereted a költözést, ugye? Az emberek többsége utál költözni. De ettől még időnként elkerülhetetlen. Íme 7 tipp, hogy a költözés ne rémálom legyen.

Örökölt ingatlan eladása 2022-2023

A örökölt ingatlan eladása cikksorozat utolsó része a tudatosságot emeli ki, és bemutatja az ingatlan kiürítése utáni lépéseket, különös tekintettel az adózásra.

Hogyan befolyásolja az energetikai besorolás az ingatlan árát?

2022 júliusa előtt a magyar lakosság nagy része azt se tudta, mi fán terem az energetikai besorolás. De most tanulgatják ezt a fogalmat. Ezért fontosnak tartottam, hogy írjak egy összefoglaló cikket az energetikai besorolás és az ingatlanárak közti összefüggésről.

Magyari Éva, ingatlan eladási tanácsadó

Ingatlan eladási témák

Árajánlatot itt kérhetsz

info@ingatlanangyal.hu