Milyen lesz az ingatlanpiac a koronavírus után?

Szerző: | Ingatlanpiac

Az ingatlanpiacon jelenleg éppen aktívan tevékenykedőket természetes módon érdekli, hogy milyen lesz az ingatlanpiac a koronavírus után. Több cikket lehet olvasni a járvány utáni helyzetről. Mielőtt a koronavírus hatását boncolgatnánk, lépjünk egy kicsit vissza, és nézzünk rá 2019-re! Ekkor ugyanis a magyar ingatlanpiac sokak által eszelősnek tartott szárnyalása megtorpant.

Hogyan alakult az ingatlanpiac 2019-ben?

2019 a fordulat éve a hazai ingatlanpiacon, ugyanis hat év után először csökkent 2019-ben a lakáspiaci adásvételi ügyletek (hivatalosan tranzakciók) száma a Központi Statisztikai Hivatal lakáspiaci legfrissebb (2020. május 6.) kiadványa alapján. Eszerint míg 2018-ban 163 700 lakáspiaci tranzakció volt, addig 2019-ben az előzetes számok alapján csupán 129 400 darab lakás, ház cserélt gazdát, ami 11 %-os, azaz elég jelentős csökkenésnek mondható.

Vagyis a mostani helyzet vizsgálatához fontos tudni, és hangsúlyozni kell, hogy 2019-ben lassult a piac. Továbbá a használt lakások vonatkozásában az áremelkedés megállt, és az utolsó negyedévben elkezdett csökkenni.

Az alábbiakban nemrég megjelent három cikkből emelek ki gondolatokat.

Új igények otthonainkkal kapcsolatban

Az egyik nagy ingatlan iroda, a Balla Ingatlan vezetőjének a meglátása alapján a karatén hónapjai alatt sokakban új igények merültek fel. Olyanok mint az erkély vagy kert fontossága, nagyobb élettér, “home office” megteremtésének a jobb lehetőségei, és úgy általában a nagyobb élettér, mivel gyerekekkel együtt, bezárva egy kis lakásban, problémákat okozhat és feszültségeket generálhat. Ebből kifolyólag azoknál, akik Budapesten már eleve gondolkodtak “kiköltözni” a külső részekre, lévén, hogy ott anyagilag könnyebb megteremteni a nagyobb tereket, előrejöhet a vásárlás. Beszámol arról is a cikkben, hogy az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy megélénkült a kereslet a külső kerületekben és az olcsóbb agglomerációs részeken.

Egy másik cikkben a House36 Ingatlanhálózat vezetője hasonlóképpen vélekedik, mondván ” … arra számítunk, hogy az otthon minősége és jelentősége felértékelődik, hiszen ki tudja mikor kell megint „otthon maradni”. Ebben a helyzetben pedig egyáltalán nem mindegy, hogy hol, milyen körülmények között, milyen minőségű ingatlanban lakunk. A kerttel, nagy terasszal rendelkező ingatlanok iránti kereslet várhatóan nőni fog majd más ingatlanokkal szemben. Már csak azért is, mert a fiatalabb generációk sem csak úgy tekintenek egy-egy lakásra, hogy haza kizárólag aludni kell járni.”

Lehet mondani, hogy ha két különböző ember mondja, akkor abban biztos van valami. Véleményem szerint a gondolatmenet érdekes, de mint az ingatlan piacot meghatározó új trendet megforgalmazni talán erős. A karantén összezártságát sokan megérezték, nem kétséges, de ebből nem vonnék le hosszú távú konzekvenciát. Tehát nem gondolom, hogy hosszú távon jelentősen befolyásolja a Budapestről kiköltözők számát. A külső kerületekbe és az agglomerációba történő kiköltözés gondolatával sokan eljátszunk, én magam is megtettem, és éltem is az agglomerációban, hiszen a friss levegő, a nagyobb élettér, a saját kert csábító. Mindazonáltal jó tudni, hogy az emberi agy úgy működik, hogy a friss élményeknek nagyobb súlyt tulajdonítunk, felnagyítjuk azokat. Tehát érthető, ha ez a friss karantén érzet, az átélt problémák most erősek. Az idő múlásával azonban ezek feledésbe merülnek.

ingatlanpiac a koronavírus után

Mi lesz az ingatlanpiaci árakkal a koronavírus után?

A Trigránit leasing menedzserével készült interjú érinti az ingatlan piac valamennyi szegmensének jelenlegi helyzetét a lakásbérléstől kezdve az irodapiacig. Nekem szimpatikus volt a cikk fő üzenete, miszerint a piaci szereplőkre jelenleg a kivárás és óvatosság jellemző:
” Alapvetően több tendencia is észrevehető az ingatlanpiac minden szektorában, de leginkább a kivárás jellemzi a jelen piaci helyzetet. A járvány világszintű kirobbanása előtt a kereskedelmi és lakóingatlanok árai kis híján sosem látott magasságokba emelkedtek Európában és világszerte. Történelmi rekord alacsony szinten volt az irodapiac üresedési rátája, míg ezzel egy időben folyamatosan növekedtek a bérleti díjak. A növekedés alól a lakóingatlanok sem voltak kivételek, hiszen még sosem volt ilyen drága sem az albérlet, sem a négyzetméterre vetített vételár. Ehhez a szinthez képest egyértelműen pillanatnyi keresleti csökkenés várható, a már említett várakozó hozzáállás miatt.”

A Balla Ingatlan vezetője szerint több jelenség is megfigyelhető a piacon:

” Vannak tulajdonosok, akik elfogadják az akár 10%-os alkut. Árcsökkenésről ugyanakkor csak részben beszélhetünk most a piacon…azt is látni kell, hogy egy alacsonyabban meghatározott ár érezhetően több érdeklődőt jelent, míg a kitartott árak melletti értékesítéshez sok szerencse szükséges, és az hogy a vevő nagyon akarja az adott ingatlant.”

Az árazás mindig kulcskérdés. Vannak reálisan árazó ingatlan tulajdonok, és vannak, akik az irrealitás talaján állnak. Ez utóbbiaknak mindig jóval tovább tart az eladási folyamat, ha egyáltalán sikerül.

Véleményem szerint a tavaly megkezdődött csökkenés stabilizálódik és/vagy folytatódik. Hogy mennyire? Ezt senki nem tudja. Mindig utólag tudjuk meg ezeket. Ráadásul Magyarországon nagy fáziskéséssel lehet értesülni az ingatlanpiac országos és helyi tranzakció számairól és árairól.

Tények vagy jóslat?

Mi, emberek mindig a bizonyosságra törekszünk, és szeretnénk tudni, mit hoz a jövő, esetünkben a koronavírus után az ingatlanpiacon. De akármennyire is szeretnénk, a jövőbe senki se lát. Van egy-két tény, amit tudunk, de ez már megtörtént. Hogy 2019-ben 2018-hoz viszonyítva kevesebb lakást, házat adtak el Magyarországon az emberek, azt már tudjuk, de hogyan fog alakulni az ingatlanpiac, azt nem tudjuk.

Általános szabályként tudjuk, hogy válságban elhalasztjuk az elhalasztható fogyasztásainkat és beruházásainkat, de hogy ez pontosan hogyan fogja érinteni az adott földrajzi helyen található konkrét ingatlant, azt lehet jósolni, de nem érdemes. Abban hiszek, hogy minden ingatlan eladása egy egyedi történet.

Most, mikor június elején e sorokat írom, Budapesten pont nagy mozgást lehet tapasztalni az ingatlanpiacon. Azt gondolom, akárcsak az élet többi területén is, egyfajta eufória van: lehet menni, lehet sörözni, lehet venni és eladni. Hogy ez meddig tart, senki se tudja. A megérzésem, hogy ez az őszre ki fog fulladni az ingatlanpiacon.

Válság, csökkenő kereslet, csökkenő árak. Ezt a gondolatmenetet sokan elfogadják. Azt, ami zajlik a világban és az ingatlanpiacon, nem tudjuk befolyásolni, de azt lehet befolyásolni, ami az ingatlan eladón múlik. A hozzáállás mindent megváltoztat. Megfelelő hozzáállással nem szárnyaló ingatlanpiacon is jól el lehet adni ingatlant. Csak tudni kell, hogyan.

Ha ingatlan tulajdonosként most el akarod adni ingatlanodat, akkor érdemes tudnod, mindig van mód arra, hogy ingatlanodat kiemeljed a tömegből és vonzó portékává tegyed a piacon. Hogyan tegyed ezt? Ebben tud segíteni neked az IngatlanAngyal ingatlan eladási tanácsadási szolgáltatása.

Magyari Éva, ingatlan eladási tanácsadó

Magyari Éva vagyok.
Ingatlantulajdonosoknak segítek, hogy gyorsan és a lehető legjobb áron el tudják adni a házukat vagy lakásukat – ingatlanközvetítő nélkül.

Legfrissebb cikkek

Hol találhatsz információt az ingatlanárakról?

Vajon honnan lehet tudni az ingatlan árakat? Van-e erre adatbázis vagy valamilyen más hiteles forrás? Ebben a cikkben azt járom körbe, hogy a magyar ingatlan árak átláthatók-e, azaz könnyen megtudható-e egy ingatlan eladási ára.

Ingatlaneladás utáni adózás 2023-2024

Hogyan kell adózni? Mennyire fontos a vásárlás óta eltelt idő? Hogyan fizess kevesebb adót? Rengeteg pénzt lehet bukni vagy nyerni azon, ha ismered az ingatlan eladás utáni adózás játékszabályait.

 Vélemények

Reka Koczka
Reka Koczka
2022-12-06
Éva nagy szakértelemmel rendelkező, kiváló ingatlan eladási tanácsadó. :) Csak ajánlani tudom mindenkinek akinek segítségre lenne szüksége ingatlan eladással kapcsolatos ügyekben. Éva szaktudása több területre is kiterjed, így remek tanácsokkal, tippekel látja majd önt is el, ahogy engem is.
Csaba Horváth
Csaba Horváth
2022-08-28
Egy: Ingatlanangyal kedves és okos hölgy. Kettő: Nagyon ért ahhoz amit csinál, így nemcsak a felmerülő kérdésekre adja meg a jó választ, de azokra is, amelyek (még) fel sem merültek. Három: Ingatlan ügyekben nagyon otthon van, ha bizonyos ritka témákban mégsem annyira, akkor utánanéz. Négy: Mivel érti a dolgát, meg is kéri az árát. Öt: Mivel érti a dolgát, az útmutatása felbecsülhetetlen értékű. Hat: Az egyenleg így mindig pozitív és jókora szám lesz. Hét: Hálásan köszönöm, Éva!
Diána Reszkető
Diána Reszkető
2022-08-13
Éva egy tökéletesen felkészült, végtelenül profi szakember. Első beszélgetésünk alkalmával tisztáztuk, hogy a home-staginget nem (részben) felújítandó házakra találták ki, de ezzel együtt a ház és az én felkészítésem az eladási folyamatra nélkülözhetetlen óriási segítséget jelentett. Ezt nem is lehetne szebben leírni, minthogy a jó társaság mellett Éva szolgáltatásának a haszna milliókban volt mérhető. Köszönöm ezúton is!!
Judit Antal-Pap
Judit Antal-Pap
2022-08-02
Mindenkinek ajánlom ezt a kedves hölgyet, ha pénzt akar spórolni a házeladás során.
Ildikó Kovács
Ildikó Kovács
2022-04-18
Nagyon megnyerő volt a telefonos konzultáció, Éva nagyon kedves segítőkész volt, és olyan dolgokra is rávilágított amikre egyáltalán nem gondoltam, hogy figyelni kell vagy fontos lehet. Felhívta a figyelmem, a hiányosságokra, és elmondta,hogyan tudok javítani a jelenlegi állapoton. Nagyon hálás vagyok neki mert az általa javasolt változtatásokkal sokkal kedvezőbb áron tudom meghirdetni, illetve eladni lakásomat.Rengeteget segített a lakásértékelés abban, hogy tisztábban lássam a dolgokat.
János Orgován
János Orgován
2022-02-21
Köszönöm szépen az önzetlen segítségét és tanácsadását! Nagyon sokat segített! Bátran tudom ajánlani mindenkinek!! Köszönettel: János
Zoltan Lehoczky
Zoltan Lehoczky
2022-01-24
Az IngatlanAngyallal értelmet nyer a know-how, azaz, ő tudja, hogy hogyan célszerű értékesíteni és ez a kulcs. Aprólékosan projekt terv szerint áll össze a kép és válik világossá a Tulajdonos számára, hogy mit kell tennie. Ez az Angyal hozzáadott értéke, ami a különbséget jelenti a sikeres üzlet és az időpocsékolós próbálkozás, avagy egy szub-optimális eredmény között. Kell mondanom mekkora érték egy hatékony tanácsadóval / projektvezetővel dolgozni? Pénzben, sikerélményben, bármiben kifejezhető érték, mindenkinek kívánom.

Ingatlan témák