A térképmásolat nagyon fontos dokumentum – bizonyos helyzetekben. Adásvételnél szükséged lesz rá, amennyiben házról, nyaralóról, hétvégi házról vagy telekről van szó. Lakás esetén ez a dokumentum nem játszik szerepet. Évek óta működik a Földhivatal Online felülete, ahol a földhivatali térképmásolat lekérése vagy lekérdezése és letöltése megvalósítható. Ugyanis a földhivatal tartja nyilván az ingatlanokat, és az ingatlan-nyilvántartás része a tulajdoni lap és a térképmásolat is.
Ebből a cikkből megtudhatod, honnan és hogyan szerezheted be a térképmásolatot. Megmutatom a hivatalos és a tájékoztató jellegű verzió lekérését és letöltését is. Továbbá arról is szó lesz, hogy milyen csontvázak hullhatnak ki a szekrényből, amikor ingatlanadásvételnél előkerül a térképmásolat. Vagyis kitérek a buktatókra is, illetve, hogyan lehet ezeket orvosolni.
Előre szólok, hogy ingyenes térképmásolat az Ügyfélkapun keresztül, tehát a Földhivatal Online-on nem szerezhető be. Ezen a felületen fizetni kell ezért a dokumentumért.
Amennyiben nemcsak a térképmásolat, hanem az ingatlaneladás is érdekel, akkor Ne dobj ki milliókat az ablakon! című könyvem pont neked való. Ebből megtudhatod, hogy maximalizáld az árat és hogyan adj el stresszmentesen.
Mi a térképmásolat?
Az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis az állami földmérési alaptérkép digitális másolati példánya. Feladata, hogy a nyilvántartással összhangban ábrázolja az ingatlanok földrajzi elhelyezkedését.
Az ingatlanokkal kapcsolatos térképi változások (pl. telekmegosztás) vezetése az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisban történik. A térképet és tulajdoni lapot egyaránt érintő változásokat csak egymással összhangban lehet átvezetni.
Térképmásolat igénylése
A földhivatali adatszolgáltatás a lakosság, különböző hatóságok és a földmérési vállalkozók részére történik a járási hivatalok földhivatalaiban. Az adatszolgáltatást az állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisból és egyéb állami alapadatokból és alapadatokból a járási hivatalok földhivatali osztályai végzik.
A térképmásolat az a dokumentum, amit a térképi adatbázisból lehet igényelni, és a következőket tartalmazza:
- a kiállító járási hivatal címbélyegzőjét
- a település nevét
- a fekvés megnevezését
- az igényelt földrészlet hrsz-t
- méretarányt
- vetületi rendszert
- az igényelt földrészlet területét (alrészlet betűjele, művelési ága stb.)
- a rajzi résznek tartalmaznia kell az igényelt földrészletet, valamint annak környezetét
- hitelesítési záradékot
- dátum, pecsét, aláírás
Térképmásolat fajtái
Zavaros egy kicsit sokak számára, hogy milyen fajta térképmásolatok vannak, ezért tisztázzuk most ezeket!
Különböző hivatalos ügyintézések (pl. banki hitel stb.) céljából a hivatalos térképmásolatot a földhivatal biztosítja.
A földhivatali térképmásolat fajtái:
- papíralapú térképmásolat, ami személyes ügyintézéssel szerezhető be
- e-térképmásolat, ami online szerezhető be pl. a Földhivatal Online-on
Sokan még mindig nem tudják, hogy megszűnt a nem hiteles tulajdoni lap, illetve térképmásolat. Ennek megfelelően 2023. január 1-től nincsen már nem hiteles térképmásolat, amit a Földhivatal Online felületén lehetett lekérni. Ettől kezdve erről a felületről e-hiteles térképmásolatot lehet letölteni.
Mit jelent az e-hiteles térképmásolat? Azt, hogy elektronikus formában szolgáltatott hiteles másolat a hosszú távú érvényesítés feltételeit biztosító minősített elektronikus aláírással van ellátva. Az ilyen módon hitelesített térképmásolat kizárólag elektronikus formában rendelkezik bizonyító erővel.
Saját célra, előzetes információként ingyenesen beszerezhető a nem hivatalos térképmásolat. Ennek a módját és lépéseit is mutatom a cikk későbbi részében.
Honnan szerezhető be ez a dokumentum?
Többféle módon lehet hozzájutni a földhivatali térképmásolathoz. Ezt érintettem már az előző részben.
- Lehet ügyvéd segítségével.
- El lehet ballagni a legközelebbi földhivatalba, és a személyes ügyfélszolgálaton be lehet szerezni.
- Ugyanakkor a XXI. században megoldható ez kényelmesen, akár otthonról is a Földhivatal Online használatával.
Mi is az a Földhivatal Online? Nem más, mint a földhivatali adatok szélesebb körű, elektronikus elérhetőségének biztosítása. Általa az állampolgárok az interneten keresztül 0-24 órában közvetlenül is elérhetik a földhivatali adatokat.
A Földhivatal Online a földügyi szakigazgatás elektronikus adatszolgáltatási rendszere. Segítségével az ügyfelek az Ügyfélkapu regisztrációval bármikor, bárhonnan közhiteles információt kaphatnak az ingatlanok nyilvántartási adatairól, az adatokban bekövetkezett változásokról.
A Földhivatal Online használatához Ügyfélkapus belépési lehetőség, vagyis előzetes regisztráció szükséges. Mi van akkor, ha valakinek nincsen ilyen? Javaslom, hogy intézd el ezt a regisztrációt magadnak. Az élet egyéb területein is egyre fontosabb, hogy rendelkezzünk Ügyfélkapus regisztrációval, mivel ezzel jelentősen megkönnyítjük különböző hivatali ügyeink intézését. Bármelyik kormányablakban ezt el lehet intézni.
Figyelem! A hagyományos Ügyfélkapu 2025 január 16-tól megszűnik. Helyét új online ügyintézési lehetőségek, az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) applikációja veszik át.
Bármilyen ingatlan adatait, tulajdoni lapját vagy térképét le tudod kérni, nemcsak a sajátodat, mivel az ingatlan-nyilvántartás egyik alapelve a nyilvánosság elve. Így tehát mindenki számára az ingatlan-nyilvántartás egy adatbázis.
Földhivatali térképmásolat ára
A Földhivatal Online igénybevételével lekért, illetve letöltött e-hiteles térképmásolat igazgatási szolgáltatási díja 2024. július 29-től 5000 Ft. Ez az elektronikus dokumentumként szolgáltatott térképmásolat.
Földhivatal Online szolgáltatások díját az OTP SimplePay online fizetési felületen keresztül lehet megfizetni. A fizetés indításának feltétele, hogy a „Személyes adatok megadása” menüpontban a nyugta cím adatok hiánytalanul meg legyenek adva.
A személyesen, a földhivatalokban intézhető, papíralapú, hiteles térképmásolat díja szintén 5000 Ft.
Földhivatali térképmásolat lekérése online
Amennyiben hivatalos térképmásolatot szeretnél, akkor kövesd az itt leírtakat! Lépésről lépésre megmutatom, hogyan lehet e-hiteles térképmásolatot letölteni a Földhivatal Online-ról Ügyfélkapu vagy Ügyfélkapu+ belépéssel. Készítsd elő az ügyfélkapus belépési adataidat, továbbá az ingatlan címét vagy helyrajzi számát!
Fontos tudni, ahogy ezt feljebb már írtam, ez a szolgáltatás fizetős. Tehát a folyamat végén bankkártyával fizetned kell! Csak utána tudod letölteni a térképmásolatot.
Amennyiben nem sikerül letölteni a Földhivatal Online felületén az e-hiteles térképmásolatot, kérlek ne írj nekem, mert nem vagyok ügyfélszolgálat. Ingatlantanácsadó vagyok. Időmet nem kímélve írtam meg ezt a cikket, hogy segítsek mindenkinek, aki a térképmásolat iránt érdeklődik. Ide tudsz fordulni probléma esetén:
Földhivatal Online ügyfélszolgálatTelefon: 1818 (1-es menü 4-es menüpont) Elérhető: 0-24 óra
A lekérési folyamat logikája a következő:
1.) Ügyfélkapus belépéssel bejutunk a Földhivatal Online felületére.
2.) Ezután a szolgáltatások elindítása menübe lépünk be.
3.) Megkeressük a nyilvántartásban azt az ingatlant, amelyiknek a dokumentumát meg akarjuk nézni és/vagy le akarjuk kérdezni, illetve tölteni. A keresést cím alapján és helyrajzi szám alapján is meg tudjuk tenni.
4.) Miután megvan az ingatlan, a többféle elérhető információ, illetve dokumentumból kiválasztjuk, amit akarunk. Jelen esetben az e-hiteles térképmásolat a célunk.
Térképmásolat lekérése 1.lépés
Menj rá a foldhivatal.hu nyitólapjára! A bal felső sarokban megtalálod a Földhivatal Online feliratot. Kattints erre!
Térképmásolat lekérése 2.lépés
Kattintás után feljön a Földhivatal Online bejelentkező felülete. Itt kattints az oldal alján található, zöld színnel jelölt „Egyéb szolgáltatások” dobozra!
Térképmásolat lekérése 3. lépés
Ezt követően még mindig üdvözölnek minket, és két lehetőséget kínálnak fel a belépésre. Kattintsunk a „Belépés Ügyfélkapuval” feliratra!
Térképmásolat lekérése 4. lépés
Ez a kattintás elvisz minket az Ügyfélkapus belépésre. Írd be a felhasználónevedet és a jelszavadat, majd kattints a „Belépés” gombra!
Földhivatali térképmásolat lekérése 5. lépés
Ekkor végre eljutunk a Földhivatal Online nyitóoldalára. Ez jellemzően különböző figyelmeztető jellegű információkkal kezdődik. Ilyenek például:
- Karbantartás
- Megszűnik az Ügyfélkapu
- A jogszabályok tiltják az ingatlan-nyilvántartási adatok továbbszolgáltatását
- OTP SimplePay fizetés ellenőrzése
Miután ezeken túlgörgetünk, megjelenik az igazán fontos dolog, az alábbi táblázat, benne választási lehetőségek. Amennyiben valamikor már regisztráltad magadat a Földhivatal Online felületén, akkor mehetsz tovább, és rákattinthatsz a „Szolgáltatások indítása” feliratra. Amennyiben ezt korábban nem tetted meg, akkor előbb add meg a kért személyes adataidat (ez a második felirat), és csak utána lépj tovább!
Földhivatali térképmásolat lekérése 6. lépés
Miután a „Szolgáltatások indítása” feliratra kattintottál, a következő ablak jön fel. Válaszd az „Ingatlan keresése” szolgáltatást, és kattints erre a feliratra!
Lekérdezés 7. lépés
Ezt követően az alábbi ablak jön fel. Itt eldöntheted, hogy neked melyik az egyszerűbb: helyrajzi szám alapján vagy cím alapján keresni az ingatlant.
Először nézzük a keresést a helyrajzi szám beírásával! A következő ablak jön fel. Az adataidat automatikusan mutatni fogja a rendszer, hiszen korábban már megadtad ezeket. A piros nyilakkal jeleztem, hogy be kell írnod a helységet pl. Veszprém. Ezután ki kell választanod, hogy belterületen vagy külterületen található az ingatlant. Végül pedig írd be a helyrajzi számot! Pontosan úgy, ahogy pl. a tulajdoni lapon van. Végül a képernyő jobb alsó sarkában kattints a „Keresés” gombra!
Ha pedig a cím alapján egyszerűbb keresned, akkor kattints a „Keresés cím alapján” feliratra! Ez esetben ezt fogod látni. Írd be a címet! Fontos, hogy a házszám után ne tegyél pontot! Ez esetben is jobbra lent kattints a „Keresés” gombra!
Térképmásolat lekérdezése és letöltése 8. lépés
Végre elérkeztünk a lekérdési folyamat lényegi lépéséhez. Akár cím beírásával, akár a helyrajzi szám beírásával keressük egy ingatlant, a fent mutatott „Keresés” feliratra való kattintás után az új ablak, ami feljön, egyrészt mutatja az ingatlant adatait, vagyis egyszerre a helyrajzi számot és címet, másrészt látni fogjuk, milyen szolgáltatások kérhetők az ingatlanhoz. Piros nyíllal jelöltem, hogy mit kell bejelölni ahhoz, hogy az e-hiteles térképmásolatot le tudjuk tölteni. Miután ezt bejölted, ismét kattints a jobb alsó sarokban látható gombra, ami ez esetben a „Tovább„. (lásd második piros nyíl)
Ezt követően a szokásos internetes bankkártyás fizetési móddal fizesd ki az 5000 Ft-ot, majd pedig egy link segítségével pdf formátumban letölthetővé válik számodra a térképmásolat letöltése!
Térképmásolat Ügyfélkapun keresztül
Ez ugyanazt jelenti, mint amit az előző részben részletes leírtam. Amikor Ügyfélkapun vagy Ügyfélkapu+-on szerezzük be a térképmásolatot, akkor az azt jelenti, hogy a Földhivatal Online adatbázisába lépünk be az Ügyfélkapus belépési adatainkkal.
Térképmásolat ingyen
Amennyiben nem hivatalos térképmásolatra van szükséged, akkor ingyen is hozzá tudsz jutni az E-közmű felületén. Ehhez is Ügyfélkapu vagy Ügyfélkapu+ belépés szükséges. Az alábbiakban megmutatom képernyőfelvételekkel az ingyenes, nem hivatalos, térképmásolat lekérésének és letöltésének a lépéseit.
Nagyon fontos! Ez így előállított térkép tájékoztató jellegű, hivatalos eljárásban nem használható fel.
Ingyenes lekérés 1. lépés
Azzal kezdjük, hogy megkeressük az e-epites.hu honlapját! A nyitóoldalán megkeressük az E-közmű feliratot, amire a piros nyíl mutat, majd rákattintunk.
Ingyenes lekérés 2. lépés
Miután rákattintottál az E-közműre, a következő oldal jön fel (1.kép). Itt kattints a pirossal bekarikázott „Belépés” felületre, ahol a szokásos Ügyfélkapus vagy Ügyfélkapu+ belépéssel be tudsz lépni az E-közmű lakossági rendszerébe. Ezt a 2. kép mutatja.
Térképmásolat ingyen 3. lépés
Az E-közmű lakossági rendszerében válaszd a „Közműtérkép” szolgáltatást, és kattints a Megtekintés gombra! Itt három dolgot kell csinálnod:
- Keresés – vagyis megkeresed azt az ingatlant, amit látni akarsz a térképen. Piros nyíllal jelöltem a kép bal felső részén. Beírod a címet vagy a helyrajzi számot. Én a példában helyrajzi számot írtam be, amihez persze be kell írni a település nevét is.
- Hálózatnál kikapcsolod a láthatóságot, vagyis rákattintasz a szemre, amikor ez át van húzva, akkor ki van kapcsolva a láthatóság. Ezt a második piros nyíllal jelöltem.
- Alaptérképeknél pedig a Földrészletek, Helyrajzi szám felirat és Épületek esetében bekapcsolod a láthatóságot (szemre kattintasz).
Ezekkel a lépésekkel megkapod a térképmásolatot, amit a jobb oldalon látsz.
Térképmásolat ingyen 4. lépés
Nincs más hátra, mint letölteni az előállított térképet. Ezt úgy tudod megtenni, hogy balra fent, a Keresés szó felett rákattintasz a nyomatás ikonra, és beállítod a nyomtatást. Az alábbi képen láthatod a beállításaimat. Ha mindent beírtál, akkor rákattintasz a kép bal alsó részén látható „Nyomtatás” gombra.
Térképmásolat ingyen 5. lépés
A Nyomtatás gombra kattintva egy pdf file generálódik, amit a képernyő jobb felső sarkában a letöltést jelző nyíl segítségével le tudsz tölteni és lementheted a számítógépedre. Ez a pdf file így néz ki:
Miért fontos a térképmásolat ingatlanadásvétel esetén?
Azért, mert azon azt látod, hogy az ingatlan-nyilvántartásban mi van nyilvántartva. Vesd össze a térképen látható dolgokat azzal, ami a valóságban van! Amennyiben pont akkora és pont olyan az épület a valóságban, mint a térképmásolati rajzon, akkor szuper. Ez esetben hátra dőlhetsz.
Sajnos azonban az a tapasztalat, hogy a térképmásolat nem mindig azt mutatja, mint, ami a való világban látható. Ilyenkor értékbecslési szempontból azt mondjuk, hogy az ingatlan jogilag rendezetlen. Márpedig ez nagy baj. Hogy miért? Azért, mert, amennyiben a vevőd banki hitellel fizet, akkor kijön a bank értékbecslője, észreveszi az eltérést, és ennek következményeként – függően attól, pontosan milyen természetű az eltérés – nem ad hitelt a bank egyáltalán vagy jobb esetben kisebb összegű hitel folyósítására hajlandó csak, mint amennyi a vevő igényelt.
Ez pedig azt is jeleni, hogy a vevőjelöltjeid egy részét elveszítheted, hiszen azok, akik bankhitellel vásárolták volna meg, nem tehetik. Így biztos te is érted már, hogy amennyiben eltérés van a valóság és a térképmásolat által mutatott állapot között, akkor az értékcsökkentő tényező (merthogy jogilag rendezetlen az ingatlan). Ennek megfelelően alacsonyabb áron és/vagy hosszabb idő alatt lehet csak eladni az ingatlant.
Milyen eltérések lehetnek a valóság és a nyilvántartás között?
Számtalan eset fordulhat elő, amelyek közös vonása az, hogy a telken történő fizikai változásokat nem vezették át az ingatlan-nyilvántartásba. Íme néhány a sok közül:
- Épület építése a telken építési engedély nélkül. Ez vonatkozhat házra, vagy a meglévőn kívül egy másik épületre, vagy akár egy garázs építésére.
- Még az is lehet, hogy volt az építéshez engedély, de az építkezés befejezése után nem történt még annak az adminisztrációs befejezése. Azaz nem szerezte be a tulajdonos a használatbavételi engedélyt, és nem vitte végig a földhivatalnál (=ingatlan-nyilvántartásban) a megfelelő lépéseket.
- Terasz beépítése.
- A házhoz/épülethez történő hozzáépítés.
- Külső előtér beépítése.
A lényeg az, hogy ahhoz, hogy a hatóságok is elismerjék ingatlanunk meglétét olyan formában, akkora méretben, ahogyan az a valóságban van, ezt át kell vezettetni az ingatlan-nyilvántartáson. Ez egy több lépcsős folyamat, melynek ügyintézése átláthatatlan és bonyolult a laikus számára. A több lépcső közül egy a változási vázrajzok elkészíttetése földmérővel.
Hogyan lehet kijavítani ezeket az eltéréseket?
A hiba vagyis eltérés jellegétől fakad, hogyan lehet azt kijavítani, vagyis az eltéréseket. Mindenképpen pénz, idő és energia kell majd hozzá. Először meg kell találni a jó szakembert, aki segít ebben, és végig viszi a folyamatot. Elsősorban ingatlanrendező földmérő szükséges, esetleg építész és ügyvéd bevonása is szükséges lehet. A megfelelő szakember a földhivatali eljárást is megcsinálja, hogy annak eredményeképpen az ingatlan-nyilvántartásban is ugyanaz legyen, mint a valóságban.
Azt is hozzá kell tennem, hogy vannak esetek, amikor elmulasztott határidők miatt nem lehet orvosolni a problémát, vagy csak hatalmas költségek árán.
A konklúzió az, hogy akár veszel, akár eladsz házat, nyaralót, hétvégi házat vagy telket ellenőrizd a térképmásolatot, azaz vesd össze a térkép és a valóság szerinti állapotokat!
Még ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Bízom benne, hogy cikkem hasznos információkat tartalmazott számodra.
Magyari Éva,
az Ingatlanangyalod